Csak azt ne hidd...

...hogy akkor töltöm a blogot, amikor én akarom.
Valami nálam felsőbbrendű meggátol engem. Azért nem a "valaki", azaz a gyermek, mert ő tulképpen áldottjóságos, csak akkor bömbizik, ha baja van neki. Én meg ugye zongorázom a lehetőségeket... hát mit monnyak nem vagyok még a kis Mozart, de hát nem is régen kezdtem az ipart. Az éhes sírást már 2 napja megismerem - azért csak 2, mert előtte én keltegettem, hogy egyáltalán eszébe jussék, hogy kalóriabombamelleket kell magához édesgetnie. Na persze azóta másképpen zajlik a párbeszéd, ti. mosmá eszébe jut, hogy enni köll, csak az első 2 percben mindig meg kell vele dumálni: nem kisfijam, nem csak a csúcsát csócsálni és jáccadozni, mer az apunak jár; te drágám menza jelleggel élvezzed szépen a témát!
No szóval az a felsőbbrendű valami a szemlecsukós alvásinger. Próbálom magamat behozni, de hát október óta sok ám az elmaradás. Illetve szerintem azért is van, mert álomországban jobban töltődnek a csárdák. De ez nem tuti, mind1, ürügynek jó, hogy 2 etetés közben ledőljek.
:)